INKEY NAPOK 2023

INKEY NAPOK 2023

Szeptember 28. Kirándulások.

Az első osztályos kisgyermekek az Inkey napok keretében a förhénci hegyen lévő Lebár Birtokon, lenyűgöző környezetben tölthették a napot. Az iskolától gyalogosan tették meg az odavezető utat Eszti nénivel és Judit nénivel. A gyermekek szülei tízóraival várták az ügyes,túrázó csapatot. Ezután a kisdiákok állatokat simogathattak, meg is etethették őket, majd birtokba vehették a játszóteret, sport és ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat. A kreatív szülőknek köszönhetően volt arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, gyöngyfűzés, kézműves foglalkozások egyaránt. A felnőttek gondoskodtak arról is, hogy a nap folyamán olyan ételekkel, italokkal kedveskedjenek, amiket mindenki szeret. Élményekben gazdagon tért haza gyermek és felnőtt egyaránt.🥰

A 3. osztályosok a budapesti kirándulás kapcsán a MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUMBAN tettek látogatást. A Hungarikumok és a Kincsem- Imperiál kiállítást tekintettük meg. Ezután a FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERTBEN tölthettük a délutánt. A program zárásaként ellátogattunk a HŐSÖK TERÉRE. A gyermekek számára maradandó, jó élmény volt.

A budapesti kirándulás felejthetetlen élmény marad 4. osztályos tanulóink számára. Legfőbb úticélunk a lenyűgöző Parlament megismerése volt. Látogatásunk során számos érdekes információval gazdagodtunk idegenvezetőnk jóvoltából. Szívesen időztünk a Kossuth tér műemlékei között. Duna parti sétánk során felfedeztük Budapest nevezetességeit. A Vigadó térről indulva egy órát hajóztunk a Duna meseszép hídjai alatt. Persze a metrózás és vonatozás sem maradhatott el. Nagyon sok kisgyerek most járt először a fővárosban. Izgatottan várjuk a következő budapesti kalandozásunkat.

Az Inkey-napok keretében iskolánk 5. osztályos diákjai Budapestre utaztak, ahol látogatást tettek a Néprajzi Múzeumban. Múzeumpedagógus által irányított, egy egész órás, nagyon érdekes  foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, amely során egy olyan állandó kiállításba csöppentek a ZOOM teremben, ahol megtapasztalhatták, hogy az őskáoszból milyen módon is lesz rend, vagyis a rendszerezés kapcsán, hogyan alakul ki a múzeumgalaxis. A nap további részében felfedezték a Városliget "rejtelmeit" is. Feltöltődve és sok szép élménnyel gazdagon tértek haza tanulóink.

A 6. osztály a Nemzeti Múzeum elől indulva bejárta a Pál utcai fiúk c. regény fontosabb helyszíneit. A séta során közösen idéztük fel a  szereplőket, a regény fordulópontjait. Utunk a Fűvészkertben ért véget, ahol a gyönyörűen ápolt növényekben gyönyörködhettünk. Itt a növényházban kapott helyet a medencében Nemecsek Ernő szobra. Ezt követően a Természettudományi Múzeumban csodáltuk meg többek között az Ásványkiállítást, Rovatkiállítást és betekinthettünk Noé bárkájába is. A program a játszóházban ért véget, ahol a diákok kedvükre kiugràndozhatták magukat.

A 7. osztály első útja A Déli-pályaudvarról a Sziklakórházba vezetett, ahol vezető segítségével egy izgalmas túrán vettünk részt, bepillantást nyerve a háborús kórházi körülményekbe. Ezután felsétáltunk a Várba, megnéztük a nevezetességeket (Mátyás-templom, Halászbástya, Sándor-palota...). Végül a felújított Lánchídon átsétálva megtekintettük a Cipők a Duna-parton holokauszt emlékművet.

Szeptember 28-án iskolánk 32 fős csapata vett részt a Planet Budapest 2023  jóvoltából Heroes of the Future című  élményprogramon. A rendezvény célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók. 8. osztályos tanulóink az interaktív kiállítást és élményközpontot megtekintve végig mentek egy virtuális kalandpályán, ahol újabb és újabb kihívásokkal találkozva átélhettek egy lehetséges jövőt, megtapasztalhatták, hogy milyen egy fenntartható világ városa, energiaellátása, megismerhették a felelős fogyasztás alapjait is. Az érzékenyítő program egy kartonból épült fenntartható városban ért véget, ahol a diákok kipróbálhattak sokféle elektromos közlekedési eszközt is (MonsteRoller, Segway, Elektromos Gokart, Hoverboard).

Kapcsolódó galéria

INKEY NAPOK 2023

Pályázatok

Edia
Örökös ökoiskola
Aktíviskola
Örökös Boldog Iskola
Fenntarthatósági témahét
Határtalanul logo
Okosan a pénzzel