HATÁRTALANUL KIRÁNDULÁS 2023

HATÁRTALANUL KIRÁNDULÁS 2023
„Hadd láthassuk, amiről tanultunk!” A „ Határtalanul!” pályázat jóvoltából iskolánk hetedik osztálya Erdélyben járt. Az út során meglátogattunk számtalan magyar történelemhez és irodalomhoz kapcsolódó helyszínt.

Hétfő
Megnéztük az Arany János emlékházat, a Nagyváradi Bazilikát. Sétáltunk Kolozsvár Fő terén, ellátogattunk Hunyadi Mátyás szülőházához. Az első éjszakánkat Gyalun töltöttük.

Kedd
A Tordai Sóbányában ismerkedtünk meg keletkezésének történetével, majd csónakáztunk, óriáskerekeztünk a bánya mélyén. Innen Segesvárra utaztunk, ahol egy ott élő földrajz tanár mutatta be a város nevezetességeit. Az óratoronyról, Vlad Tepesről, a céhek által épített bástyákról, Petőfi Sándor szobráról és a katolikus templomokról hallhattunk érdekes történeteket. Átutaztunk a Libán – hágón , majd Gyergyószentmiklósra érkeztünk. A következő 3 éjszakát a csodálatos Csíki-kertben lévő Szent Benedek Látogatóházban töltöttük.

Szerda
Reggel a Pongrácz-tetőn át a Békás-szoroshoz vettük az irányt. A buszról leszállva közel 3 km-t sétáltunk a magas sziklafalak között, követve a Békás patak útját. A délutánt a Gyilkos tónál töltöttük, ahol lehetőségünk volt megkóstolni a helyi édesség specialitást, a kürtőskalácsot. A szállásra visszavezető úton megismerhettük a tó keletkezésének legendáját is.

Csütörtök
Nagy izgalommal vártuk a találkozást a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola hetedikes diákjaival. Kölcsönös bemutatkozás és izgalmas beszélgetések után részesei lehettünk a Salamon Ernő Gimnázium hagyományőrző napjának. A nyitó rendezvénybe kapcsolódhattunk be, ahol a diákok mindegyike székely népviseletben táncolt és énekelt. A nap további részében a Sóvidékkel ismerkedhettünk meg történetben, látványban egyaránt. Korondon Fábián Gergely mesélt nekünk a székely kapu történetéről. Megtudhattuk, hogy motívumai a magyar nép eredetét, szimbólumait rejtik. Itt mutatták be azt is, hogy dolgozzák fel a parajdi sóbányából származó sótömböket. Lehetőség nyílt különböző sókészítmények, fűszersók, fürdősók, sószappanok vásárlására is. Szejkefürdőre vettük az irányt, ahol 16 székelykapun át Orbán Balázs néprajzkutató síremlékéhez jutottunk. Farkaslakán a Milleniumi Emlékparkban található Tamási Áron síremlékénél hajtottunk főt. A nap záróprogramjaként körbesétáltuk a Medve tavat, láttuk a sóhegyeket és fotókat készítettünk a tó partját díszítő, fából faragott szobrokkal.

Péntek
A Gyergyói – medencét elhagyva Gyulafehérvárra utaztunk. Római katolikus templomában megtekintettük a Hunyadi család, Izabella királyné, Bethlen Gábor fejedelem valamint Márton Áron püspök nyugvóhelyeit, majd ezt követve a város köztéri szobrait is lencsevégre kaptuk.
Vajdahunyad várában zártuk a napot. Élő reneszánsz zenét hallgathattunk a vár lovagtermében, a tornyokból csodás látvány tárult szemünk elé.
Este Csernakeresztúron fenséges magyar ízekkel, gulyáslevessel és fi nom fánkkal vendégeltek meg minket.

Szombat
A hazafelé vezető úton megálltunk Aradon, ahol a 13 vértanú emlékszobránál rövid műsorral tisztelegtünk a hősök előtt.
A kora esti órákban, rengeteg élménnyel értünk haza Nagykanizsára.

 

Kapcsolódó galéria

HATÁRTALANUL KIRÁNDULÁS 2023

Pályázatok

Fenntarthatósági témahét
Okosan a pénzzel
Örökös Boldog Iskola
Edia
Aktíviskola
Állatbarát iskola
Örökös ökoiskola
Határtalanul logo